2013. szeptember 29., vasárnap

Sóczó Rebekát a Magyar Kupán sem tudták legyőzni

2013. Szeptember 28-án 3 versenyző képviselte a Gyomaendrődi Judo Klubot Pakson. A Diák "C" korosztály számára ez a verseny a Magyar Kupa megszerzéséért zajlott. A gyomaendrődi Sóczó Rebeka a 40 kg-os mezőnyben ezúttal sem talált legyőzőre és az Országos Diákolimpiai arany után a Magyar Kupát is megnyerte. Hidasi Tamás korábbi formáját és eredményeit idézve a döntőig menetelt a Diák "A" 60 kg-os súlycsoportjában és az egész versenyen ezen a küzdőtéren tapasztalt "érdekes" bíráskodás mellett ezüstérmet szerzett. Nagy Zoltán a Diák "A" 66 kg-osok mezőnyében úgy álhatott a dobogó harmadik fokára, hogy második mérkőzésén lábúj sérülést szenvedett az ennek ellenére becsülettel végigküzdött mérkőzésen és utolsó mérkőzésére már nem is állhatott ki.

2013. szeptember 12., csütörtök

2013. évi Tanfolyamok

A Gyomaendrődi Judo Klub a 2013. évben is indít tanfolyamot! Az idén külön óvodás és iskolás csoportnak is lesz edzés!


2013. szeptember 6., péntek

Beharangozó: Európa Kupa - Pozsony- 2013.09.08.

A Gyomaendrődi Judo Klub versenyzője újabb rangos nemzetközi tornán vesz részt, ám ezúttal már a felnőttek között. A hétvégén Pozsonyban rendezik a soron következő Európa Kupát, ahol a tehetséges gyomaendrődi versenyző is szőnyegre állhat. A feladat nem egyszerű, hiszen Csinci most életében először áll a felnőtt nemzetközi mezőnyben tatamira.
Varga István edző: Csinci első nemzetközi felnőtt felmérője következik a hétvégén. Az eredményeségi elvárás nem is lehet ennek tükrében más, mint a tisztes helytállás. Mindemellett úgy gondolom, hogy amennyiben versenyzőm jó napot fog ki, s persze jó sorsolást, nem lehetetlen a pontszerzés. Nehézkes volt a versenyre való eljutás, hiszen sokáig kerestük az anyagi háttér megteremtőjét! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Sikér Kft. vezetőinek, hogy mellénk álltak és segítették a kiutazásunkat erre a rangos európai versenyre.