2013. december 12., csütörtök

Tíz érem a Mikulás Kupáról

2013. december 11-én Cegléden rendeztek Mikulás Kupát. A Gyomaendrődi Judo Klub ezúttal az élversenyzőit pihentette és csak a kevesebb rutinnal rendelkező vagy teljesen kezdő sportolóknak adott lehetőséget. Többen életük első vagy második versenyén vettek részt. Annak ellenére, hogy a legfiatalabb versenyzők gyomaendrődiek voltak szépen helytállt a csapat. Egy arany, két ezüst és hét bronzérmet szereztek a fiatalok.

A verseny legfiatalabb indulói a gyomaendrődi óvodások voltak. Siroki Ibolya tanítványai igyekeztek felvenni a küzdelmet a náluk idősebb és sokszor nehezebb ellenfelekkel szemben. Az eredmény több bronzérem megszerzése lett. A legrutinosabb versenyző Fehér Dávid és Rideg Zalán volt. Előbbi arany, míg utóbbi ezüstéremmel zárta a megmérettetést. Bár az ő rutinjuk is csak néhány versenyes rajtuk azért már látszott, hogy nem először állnak szőnyegre.
Varga István edző: Bár ezen a versenyen nem halmoztuk az aranyémeket, de azért pozitívan zártuk a napot. Négy óvodás korú sportolónk is szőnnyegre lépett, akikkel edzésen Siroki Ibolya foglalkozik. Tanítványom munkája eredményeként ők ugyan kissé még megszeppenve, de harciasan küzdöttek meg az érmekért. Azok a versenyzők akiktől a kiemelkedőbb eredményt vártam, hozták is a lehető legjobbat. Kiemelkedett Fehér Dávid, aki minden mérkőzését magabiztosan nyerte. Rideg Zalánt sem szabad elfelejteni, aki csak egy Yukoval maradt le az aranyról. Összeségében nagyon hangulatos versenyen vettünk részt és a versenyzők közé sikerült emelni jó néhány sportolónkat.
Eredmények:
Aranyérmes: Fehér Dávid
Ezüstérmes: Rideg Zalán, Beinschrót Balázs
Bronzérmes: Rideg Zóra, Fehér Dóra, Varsányi Misell, Vincze Virág, Varga Krisztián, Gonda Dániel, Nyíri Zsófia

Nincsenek megjegyzések: