2014. június 1., vasárnap

Sóczó Rebeka újra a diákolimpia bajnoka

2014. május 31-én Cegléden rendezték meg a diák korosztályok Országos Diákolimpiáját. A Gyomaendrődi Judo Klubot két lány képviselte a megmérettetésen. Sóczó Rebeka a tavalyi aranyérem után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a Diák "B" korosztály 44 kg-os kategóriájában. Németh Regina első komolyabb megmérettetésén a Diák "A" korcsoport 35 kg-os súlycsoportjában végzett az 5. helyen.
A sorsolást nem lehetett szerencsésnek nevezni Rebeka esetében, hiszen első mérkőzésén a tavalyi magyar bajnoki ezüstérmes várt rá. A mérkőzés sem kezdődött jól. Ellenfele szerzett vezetést, ám a mérkőzés felénél Rebeka megfordította, sőt meg is nyerte az összecsapást. Magabiztosan ippon győzelmekkel jutott el a döntőig, ahol tatabányai ellenfél várt rá! Az utolsó, mindent eldöntő mérkőzés 5 másodpercig (a verseny leggyorsabb győzelme volt) tartott, így a Magyar Kupa duplázás után a Diákolimpián is sikerült a címvédés!
Németh Regina magabiztosan jutott el az elődöntőig, ahol sajnos yukoval kikapott, így a bronzmérkőzésre készülhetett. Ezúttal nem volt szerencseje, mert ellenfele kihasználta Regina rutintalanságát, így az 5. helyen végzett.

Varga Istvan edző: Nagyon jó hetet zártunk, hiszen miután csütörtökön kiderült, hogy az edzőterem problémánkat hosszútávra sikerült megoldanunk, a lányok a versenyen teljesítettek fantasztikusan! Reginának a rutinszerzés volt a fő célkitűzés, így külön öröm, hogy kis szerencsével akár a döntőig is menetelhetett volna! Rebeka teljesítménye önmagáért beszél! Az országos versenyrendszerben szereplő versenyeken csak aranyérmet szerzett eddig. Idén is csak egy mérkőzést veszített el egy nemzetközi versenyen nála idősebb versenyzővel szemben, azt is egészségügyi gondok miatt! A versenyen meggyőző teljesítményt nyújtott, amit igazol a döntőben villámgyorsan megszerzett győzelem. A lányok megmutatták, hogy bár kis egyesület vagyunk, de együtt elég erősek ahhoz, hogy igazoljuk, jó döntés gyomaendrődön judózni.

Nincsenek megjegyzések: