2014. július 26., szombat

Cegléden táboroztak a Gy.J.K. legjobbjai

Július 21-től ötnapos edzőtáborban jártak Cegléden a Gyomaendrődi Judo Klub legnagyobb tehetségei. A táborban számos vidéki csapattal együtt nem kisebb nevekkel készülhettek együtt, mint a helyi Ungvári testvérek. A felkészülés szempontjából nagyon fontos állomáson mind a hat sportoló kihozta a maximumot az adott lehetőségekből.
Varga István edző: Immár harmadik éve vagyunk résztvevői ennek a tábornak, ami mindig jó partnerállományt biztosított a felkészüléshez. Erre a munkára mindig azokat a versenyzőket viszem el, akikben a legtöbb lehetőséget látom természetesen nem beszélve a náluk fiatalabbakról. A küzdelmi edzések mellett ezúttal egy japán edző is segítette a munkánkat, ami szakmailag nagyon fontos, hiszen a versenyzők és természetesen én is sokat tanultunk. Büszke vagyok rá, hogy sportolóim ismét helytálltak egy ilyen komoly munka elvégzése közben, hiszen ez nagyon sok más sportolónak nehézséget okozott. Ebből is látszik, hogy Gyomaendrődön a judo sport jövője biztosítva van. A nyári sűrű programban szinte mindenki igyekszik részt venni. Az edzőtábor előtt teremavató, a táborból hazaérve bemutató, egy hét szünet (Közben Gyomaendrődön napi három edzés) után, pedig két 5 napos tábor. Nem könnyű program, de ez a garancia arra, hogy az év végi judo gálán büszkén állhatunk ki mindenki elé a rengeteg nehézség ellenére.

Nincsenek megjegyzések: