2014. november 1., szombat

Pulzus Kupa: három arany, három bronz

A Gyomaendrődi Judo Klub versenyzői az őszi szünetben sem pihenhettek. Cegléden küzdelmi edzéseken és a Pulzus Kupán is részt vettek október 29-én és 30-án. A versenyen 3 arany és három bronzérmet gyűjtöttek a gyomaendrődi judokák. Kiemelkedett teljesítményével Fehér Dávid, aki egy héten belül másodszorra vehetett át aranyérmet!
Összesen nyolc judoka vett részt az őszi szünetben megrendezett edzőtáborban és versenyen Cegléden. A versenyen a két rutinos tehetség, Sóczó Rebeka és Nagy Zoltan már nem indult, de a hasznos edzéseket végigdolgozták. A versenyen ezúttal a feltörekvő versenyzőknek volt lehetőségük bizonyítani. Fehér Dávid négy mérkőzést nyerve végzett a súlycsoportja élén. Ezzel a teljesítménnyel kiemelkedett a gyomaendrődi csapatból.
Varga István edző: Kemény időszakon vannak túl versenyzőim és nyugodtan kijelenthetem, hogy mindenki maximálisan teljesítette a kitűzött célokat. A szünetben itthon napi két edzéssel készültek, ami mellett két nap is részt vettünk a serdülő és ifi válogatott összetartásán. A verseny volt a hab a tortán, hiszen ott már a fiatalabbak is megmérettek. Fehér Dóra és Fehér Dávid is megszerezte az újabb aranyérmet egy héten belül. Dórára novemberben még nagy feladat vár, hiszen Lövei Zsuzsanna és Nagy Zoltán társaságában a serdülő korosztály magyarbajnokságán szerepel, amit az eddig teljesítménye alapján éremmel is zárhat!

Eredmények:

Aranyérmesek: Fehér Dóra, Fehér Dávid, Nagy Gergő
Bronzérmesek: Németh Regina, Fehér Attila, Tamási Ferenc

Nincsenek megjegyzések: