2015. július 27., hétfő

Fehér Dóra bronzérmes a felnőtt Országos Bajnokságon

Kecskeméten rendezték meg az I. osztályú Felnőtt Országos Bajnokságot július 25-én. A Gyomaendrődi Judo Klubot a 63 kg-osok mezőnyében Fehér Dóra képviselte. A még jövőre is ifjúsági korosztályú versenyző nem vallott szégyent, hiszen élete első felnőtt versenyén bronzérmet szerzett.
Meggyőző teljesítménnyel jutott el a legjobb négy közé, ahol a későbbi bajnok, U23-as Európa Bajnok várt Dórira. Ez a mérkőzés is jól kezdődött, hiszen a gyomaendrődi tehetség nem illetődött meg. Igyekezett megnehezíteni neves ellenfele dolgát, de végül a bronzéremért küzdhetett. Utolsó mérkőzésén olyan ellenfél várt rá, akitől ebben az évben már többször kikapott. Ezen a napon nem volt kérdés. Dóri két dobásból elért akció után idő előtt földharcban kiharcolta, hogy a dobogóra állhasson.
Varga István edző: Az elért eredmény nagyon jó és szép jövőképet mutat. A mostani verseny ugyanúgy egy állomás volt a kitűzött célok elérésében mint a korábbiak. Dóri a mély vízbe lett dobva ezúttal, de bizonyította, hogy számolni kell vele! Nagyon örülök hogy az eddig sok eredményt hozó női versenyzőink mellett most már ő is komoly szerepet játszik a judóban. Nem pihenünk, megyünk tovább a kijelölt úton. Az év végére szeretnénk még fokozni az eredményeket, de a következő évben várom az igazi előrelépést.

Nincsenek megjegyzések: