2016. április 5., kedd

Sóczó Rebeka negyedszer diákolimpiai bajnok

Február 20-án Vásárosnaményben került sor a serdülők Országos Diák olimpiai döntőjére. A Gyomaendrődi Judo Klubot két versenyző is képviselte. Fehér Attila először végzett pontszerző helyen országos mezőnyben, míg Sóczó Rebeka negyedszer nyerte el a diákolimpiai bajnoki címet.
Attila szépen helytállt a versenyen, de a bronzéremért folyó küzdelemben sajnos hibázott, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

Rebeka ezúttal a tavalyihoz képest két súlycsoporttal fentebb a 63 kg-osok között versenyzett elsőévesként. Izgalmas és jó mérkőzések után végül a dobogó tetejére állhatott fel.
Varga István edző: Nehéz nap várt ránk. A versenyt megelőzően nagy dilemmában voltam. El kellett dönteni, hogy Rebekával melyik súlycsoportot válasszuk. Mivel az 57 kg-hoz képest mindig többel mért az utóbbi időben, így kérdéses volt, hogy indokolt-e a fogyasztás. Merészet húztunk, de bejött a 63 kg. Rebeka ismét megmutatta, hogy milyen teljesítményre képes. Fehér Attila kezdi utolérni az élmezőnyt, ami tökéletesen mutat, hogy eddigi legjobb eredményét érte el.

Nincsenek megjegyzések: